Sokat gondolkozom ezen a magyarság kérdésen, és egyre inkább látom, hogy ez a nép nem jó úton jár. Nem vállalja fel önmagát, a felelősséget, a feladatát. Mi, akik Dobogókővel a szívcsakra országa vagyunk, a világ szeretetenergia termelésének központja, mindenféle hülyeségekre, kicsinyes egójátszmákra pazaroljuk el az időnket és energiánkat, ahelyett, hogy felismernénk küldetésünket, és mindennap azt gyakorolnánk. Ez az ország egy módon fog felemelkedni, ha összefogást, megértést, megbocsátást tanúsít és ha végre a szeretet útjára lép. A nemzet szenvedése, ami most zajlik, csak így érhet véget. Ez a küldetésünk. A régi elavult nézeteket, ki kell dobni a szemétbe. Helyette új gondolkodás, új nézetek kellenek. Ha a másik kínlódik, nekem sem lesz jobb. Ha a másiknak fájdalmat okozunk, mi is szenvedni fogunk. Ha örömet tudok szerezni másoknak, én is boldog leszek. Ha segítek másokat, nekem is jobb lesz. Szemben a régi romboló magyar eszmékkel, amiket inkább nem részletezek, mindenki tudja miről beszélek. Miért ilyen depressziós a magyar nép? Miért majmolja a nyugat ürességét, miközben saját igaz értékeiről megfeledkezik, a szemétbe dobja? Hol van az eszed magyarság? Miért gondoljátok, hogy tűrnötök kell ezt az elnyomást ami a népet sújtja? Mikor ismeritek fel végre, hogy nektek kell tenni azért, hogy jobb legyen? Mikor álltok végre a sarkatokra, mérlegeltek józan ésszel, vállaltok felelősséget és cselekedtek? A világot mindig az emberek tették naggyá. Ha itt változást akartok, élni akartok, kiteljesedni akartok, vegyétek elő saját nagyságotokat, vállaljátok fel a jót, ami bennetek van, cselekedjetek, és egy jobb nemzetté válunk!