A bevezetés olvasása közben felfigyeltem egy tanácsra, amit érdemes megfontolnunk. A szerző azt kéri tőlünk, tekintsük Krisnát a Bhagavad-Gítá elbeszélőjét az Istenség Legfelsőbb Személyiségének, s a művet az alázat szellemében olvassuk, hogy a legjobban bontakozzék ki előttünk.
A történet, melynek keretében Krisna, az Istenség Legfelsőbb Személyisége átadja tudását barátjának és tanítványának a harcos Ardzsunának, mintegy ötezer évvel ezelőtt játszódik India területén, a kuruksétrai csatamezőn, ahol a nagy Kuru-ház leszármazottai csapnak össze egymással Hasztinápura királyságának trónjáért és az igazságért.
Itt kezdődik a Bhagavad-Gítá, Krisna és Ardzsuna párbeszédében, s mindaz a tudás, melyet Ardzsuna megkap, a mai kor emberének is segítségére lehet, hogy felülemelkedjen az anyagi világ nehézségein.

Mindannyiunknak érdemes feltenni azt a kérdést - kik vagyunk? Miért születtünk? Mi a dolgunk itt a Földön?
Az emberek többsége azt gondolja, irányíthatja az életét kedve szerint, nem törődve céljainak, tetteinek következményeivel, etikus-erkölcsös voltával, ám igazi értelemben vett sikerre, a lelki életben való fejlődésre akkor számíthatunk, ha az élet mindennapos küzdelmein, a materiális gondolkozáson túl elkezdjük keresni Istent, a lelki forrásunkat, életünk-létezésünk célját, s megpróbáljuk a Vele való kapcsolatunkat "helyreállítani", vagyis visszatérni az Istennel való szeretet és odaadás útjára, s életünket Isten szolgálatába állítani. Azt hiszem ennél nemesebb cselekedet nincsen, s bár emberi szemmel nem úgy tűnhet, mégis ez a legáldásosabb, amit önmagunkért, Istenért, a létezésünkért tehetünk. Ahogy a keresztények mondják: "Legyen meg Uram a Te akaratod!".